Magyar ellenséget alkotni

Bianca Felseghi @ 31 January 2014 in KELETI AGYTORNA

This post is also available in: román

Fordította: Sugár Eszter 

“Az ellenség nemcsak arra jó, hogy saját identitásunkat meghatározzuk vele szemben, hanem arra is, hogy olyan akadályt képezzen, amellyel szemben felvonultathatjuk saját értékrendszerünket, és vele szembeszállva felmutathatjuk saját erényünket. Amikor tehát épp nincs kéznél az ellenség, magunknak kell teremtenünk egyet.”*

***

FOTO: Raul Ştef (c) FOTO: Raul Ştef (c)

Egyszer egy magyar és egy román… Bár úgy indul, mintha vicc lenne, a poén nem csattan, és nevetni sem tudunk már ezen, hiszen etnikai konfliktust ígér, mely – amikor a média nem trombitálja szerte – hithű nacionalista lelkek mélyén lappang, mindkét táborban. Megpróbáltuk felfedni a „magyar mumus” forrásait. Miért van az, hogy szinte száz év után (2018-ban lesz az 1918-as nagy egyesülés centenáriuma) még mindig attól félünk, hogy „elveszik tőlünk Erdélyt”? Történészeket, szociológusokat és nyelvészeket kérdeztünk arról, vajon reális-e ez a félelem vagy csupán a politikusok tartják fenn mesterségesen.

A lehetetlen út
A románok viszonya a magyarokhoz olyan, mint a földrengés, aminek az utórezgései néhány évenként jelentkeznek. A megbékélés politikai úton kivihetetlen – véli a történész Kötő József –, mert a politikusok, bármely táborban is legyenek, a pártnak tartoznak elszámolással. A pártok érdeke pedig az, hogy egyszerű, ellenfeleikkel szembemenő üzenetekkel megtartsák hagyományos választótáborukat.

Az ország régiósításáról szóló vita élesztette újra Romániában a magyarellenes politikai diskurzust. Szándékosan csúsztatták egymásra a választók fejében az ország régiós közigazgatási felosztását a székelyföldi autonómiakövetelésekkel.

„Az emberi gondolkodás általános beállítottsága, hogy egyszerű választ keres bonyolult kérdésekre. Mondok egy példát: a regionalizálás, a nyomás a székelyföldiek részéről – a szimbólumok szintjén is, lásd a zászlók kitűzését – az ő megítélésük szerinti igazságosabb területi felosztás eléréséért. Ebben a kontextusban ott van még Magyarország utóbbi évekbeli külpolitikája. A kettőnek egyetlen közös nevezője, hogy magyarok a szerzői. Ezekre a kérdésekre a válasz általában kulturális jellegű, és erre hivatkoznak mindahányszor az emberek megmagyarázhatatlan helyzetekkel találkoznak, és nem is feltétlenül érdekük azok alapos megértése. Egyfajta indoktrináció, amelyet különböző korszakokban alkalmaztak, és amely működött is. A kommunizmusban a magyar veszély emlegetése egybeesik az Erdély történelme kiadásával és a magyarországi kommunista politika liberálisabb, rendszerváltás felé irányuló fordulatával” – magyarázza Horváth István, a BBTE szociológia karának professzora.

Egy nemzedék mítoszai
Nem a románok közel százéves, szüntelen frusztrációjáról van tehát szó – mióta a trianoni szerződéssel Erdély végül visszakerült Romániához -, hanem a kommunista rezsim által különösen 1956 után fenntartott félelemről. Magyarországon akkor utcai megmozdulásokat is szerveztek a romániai falurendezési (kollektivizálási) intézkedések ellen.

„Konkrétan így élesztették fel ezt a mítosz ama nemzedék számára, melynek kortársai vagyunk. Ez a nagyon erős diskurzus azt állítja, hogy minden, ami különböző kontextusokban megesik, a történelem ismétlődése felé mutat, azaz Erdély megszállására, Erdély átvételére. 1940 az irredentizmus reális történelmi tapasztalatát jelenti, mely megtörtént és dokumentálni is lehet, mert ez volt Magyarország állampolitikája. Ennek a veszélynek az emlegetése fel-felbukkan a román politikai diskurzusban” – állítja Horváth professzor.

Miként maradt fenn a magyar „mumus” napjaink történelmében? 1956-ban éledt újra – a második világháborút követően viszonylag hamar – a magyarországi antikommunista forradalom következményeként, amely azonban Romániában irredentista felhanggal egészült ki, bár sok kolozsvári és temesvári egyetemi hallgató csatlakozott a magyarok követeléseihez. A 80-as években a magyarellenes hangvétel a Magyarország és Románia közötti politikai különbségek mind nyilvánvalóbbá válásával éled újra, amikor Magyarországon az erőteljes liberalizáció, míg Romániában a mélyülő politikai válság jelei mutatkoznak.

A kolozsvári szociológus szerint „a magyarországi reformpolitika elitje, sőt, a kommunisták is ilyen értelemben támadták a Ceaușescu-rendszer egyáltalán nem liberális politikáját. Aztán jött 1990, a kommunista kulturális elit, a Megéneklünk, Románia szervezői, a pártapparátus 1989 után munka nélkül maradt rétege. Ugyanazt a retorikát követték, miközben a magyarok valóban követelték általános státusuk újratárgyalását. A Vatra Româneascăhoz hasonló pártok politikai pozíciójuknak köszönhetően népes választótábort tudtak mozgósítani Erdélyben a magyarok elleni szövetkezés szükségességét hangoztatva, mert azok az elszakadást óhajtották.”

Az elkerülhetetlen régiósítás…
Erdélyben a román-magyar viszony egyik legismertebb közhelye így hangzik: „Lehet, hogy a magyarok soviniszták és irredentisták, de az én szomszédom magyar, és nagyon rendes ember. Nagyon jól megértjük egymást.” Más szólval: az etnikai sztereotípia működik, de csak a magyar kisebbség nagy tömege viszonylatában.

„Éppen a lehetséges magyar veszélyt emlegetve nem történt meg a decentralizáció és a régiósítás Romániában, ezért a hosszas halogatás. Mit akartok, részleges régiósítást, hogy a magyarok ismét bizonyos pozícióra tegyenek szert? Látjátok, mi történik, ha helyzetbe kerülnek!” – önt tiszta vizet a pohárba Horváth István.

De azt állítja, mégsem hiszi, hogy ezt a retrográd képzetet a titkosszolgálatok „boszorkánykonyháiban” tartják életben, hanem „bizonyos politikai csoportok” érdekeiről lehet szó, amelyek ösztönösen veszik elő a régi forgatókönyveket. Az egyik legrégebbi mítosz, amelynek alapján mi románokként határozzuk meg magunkat, hogy a magyarok el akarják venni Erdélyt.

“Úgy tűnik, képtelenség meglenni ellenség nélkül. Az ellenség figuráját nem lehet eltüntetni a civilizáció folyamatából. Ez a szükséglet még a szelid és békességszerető emberben is ott lakik.”**

„Tavaly autóbuszon találkoztam egy román kollégámmal, és elnézést kért. Hirtelen nem tudtam, miért, aztán megláttam a hírt, hogy az egyik tízesre érettségiző tanuló azt nyilatkozta, politikus szeretne lenni, és kizárná az összes magyart a parlamentből. Három-négy hete érkezett meg a legutóbbi felmérés eredménye a kisebbségek elfogadásának mértékéről. Bennünket, magyarokat fogadnak el a legkevésbé, aminek szerintem két fő oka van: a tudatlanság, és hogy túl sokan vagyunk” – vélekedik Péntek János nyelvész, kutató, a Szabó T. Attila Intézet 2013. november 27-én bemutatott, Magyar-román kulturális szótárának egyik szerzõje.

A kis könyv, melyet meg lehet majd vásárolni és interneten is hozzáférhető lesz, felhívás a normalitásra: megmagyarázza a román közösségnek a magyarok bizonyos „szívbéli” szimbólumait. Egyébként az alcím sejteti a kezdeményezés jellegét: Kézikönyv a mindennapi magyar kultúrában való eligazodáshoz. Azoknak szól, akik valamicske ismeretekkel rendelkeznek a magyar kultúráról, a magyar szócikkek mellett ott a kiejtés módja, a magyarázat pedig román nyelvű. A 360 szócikk közül körülbelül 260 olyan személyiségekről szól, akik meghatározó módon befolyásolták a magyar etnikai és kulturális identitás kialakulását.

Többek között megtudhatjuk, ki az a Móricka, a viccek főszereplője, hogyan járják a legényest, hol volt Kolozsváron a Farkas utca, mikor írta Madách Imre Az ember tragédiáját, valamint számos erdélyi táj és város magyar nevét is közlik.

A történelem együttélésre ítélt bennünket
Ez az első ilyen szótár Romániában. „A politikum nem képes döntő lépéseket tenni a román és a magyar közösség megbékéléséért. A politikum… a politika foglya. Mihelyt elhangzik egy valamelyest toleránsabb nyilatkozat, azt a politikust saját pártja fogja azonnal a közösségével szembeni árulással vádolni. A megbékélést a civil társadalomban kell kezdeményezni, lentről felfelé. Ha akarjuk, ha nem, el kell ismernünk, hogy a történelem együttélésre ítélt bennünket” – mondja Kötő József kultúrtörténész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház volt igazgatója.

A magyaroknak vannak némi ismereteik a román kultúráról, tanulják az iskolában, ám a románok fejében teljes „a köd”, amikor a magyarok kulturális identitásáról kerül szó. A románok és magyarok közötti viszony jelenleg a kulturális információk „téves ismeretén” alapszik, és ez bizalmatlanságot szül. „Az általunk beszélt két nyelvben, a románban és a magyarban nincs semmi közös. De mindkét nyelvben pontosan ugyanúgy nevezzük meg az ignoranciát, az aroganciát, az inkompetenciát vagy az impotenciát, és legtöbbször mind a magyarok, mind a románok számára közérthetõ” – mondja tréfásan Péntek.

A fájdalmas múlt nemcsak a románok számára jelent végtelen forrást a jelenhez való viszonyulásban. Horváth István azt mondja: „A magyarországi közszférában igen jól kivehető a Trianon-ellenesség. Kezdve a nacionalista rock-együttesekkel és minden idevágó szimbólummal, el egészen a 64 vármegyét, gyakorlatilag Nagymagyarországot zászlajukra tűző ifjúsági mozgalmakig. Ezek sajátos szimbólumrendszerrel rendelkeznek, eljutnak Erdélybe is, ahol egy egyértelműen nacionalista párt áll mögéjük, mely természetesen politikai diskurzusában nem említi az irredentizmust, de felvállalja ezt a retorikát. Hivatalosan ez a párt sem kívánja begyűjteni az önmeghatározásnak a magyar fiatalság eléggé nagy tömegére jellemző sajátos formája gyümölcsét, politikailag nem vállalja ezt fel.”

Mindemellett a megbékélés, ha lassan is, tovább fejlődik. „A 90-es évek elején a kétnyelvű feliratok hivatalossá tételét egyszerűen elvetették, elképzelhetetlen volt, hogy az állam a románon kívül más nyelvet támogasson. Mára finomult a megítélés: ki legyen az első a feliraton, ki a második, hogyan őrizzük meg egyik nyelv jelképes dominanciáját a másikkal szemben? A román-magyar viszonyokból eltűnt a drámaiság. Ez nem azt jelenti, hogy minden tekintetben rendeződtek. A magyarok sem reagálnak már egy tévébemondó kijelentésére úgy, hogy jaj, ezek el akarnak űzni bennünket!” – vélekedik Horváth, aki 2007 óta a Kisebbségi Kutatóintézetet vezeti.

A kutató azt tanácsolja, a gyógyulást keressük… a valóságban: ha Romániát, különösképpen Erdélyt úgy képzeljük el, mint egységes kulturális térséget, elképzelésünk téves. Ahogy mondani szokás: „nem a valósággal van a baj”.

*

Megjegyzés: Román nemzetiségű történészektől is kértünk véleményt a fentiekről. Jelen pillanatig egyikük sem vállalta a kihívást.
____________________
* Részlet Umberto Eco Ellenséget alkotni című, az Európa Kiadónál 2011-ben megjelent kötetéből. Eco 2009-ben Milánóban tartott előadást e témáról.
** Uo.

Comentarii

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

* Copy This Password *

* Type Or Paste Password Here *

13,084 Spam Comments Blocked so far by Spam Free Wordpress

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ultimele articole

A székelyföldi autonómiáról. Második rész – Milyen elvekre alapozza az RMDSZ a székelyföldi autonómia törvényét

A székelyföldi autonómiáról. Második rész – Milyen elvekre

02/26/14

Fordította: Sugár Eszter  A hajpántos Sabinától az Avram Iancut[...]

A székelyföldi autonómiáról. Első rész – a romániai kisebbségek autonómiaterveinek trörténete

A székelyföldi autonómiáról. Első rész – a romániai

01/31/14

Fordította: Sugár Eszter  A hajpántos Sabinától az Avram Iancut[...]

Facebook
  • No recent Facebook status updates to show.

Tweets
"That moment when... tragi linie, vorba lui Sorescu, şi faci o socoteală: câteva minţi lucide şi cu un ideal... http://t.co/YPYb3tEf1G"
over a year ago
"Consiliul Mondial al Clădirilor Verzi spune că municipiul Cluj-Napoca are o problemă de etică. Despre ce este vorba: http://t.co/lTmzg3Wx5k"
over a year ago
"Ştim că vă plac reportăjelele. Aşa că v-am pregătit unul despre cum nu s-a întâmplat nimic şi anul acesta la 15... http://t.co/JFdw0lKMay"
over a year ago